A varrás és a varrógép kialakulása

 

 

Elias Howe

Régen a varrást kizárólag kézzel végezték. Erre a célra varrótűt és gyűszűt használtak. A tű kialakulása különböző korszakokban: őskorban csont- és kő-, később bronz-, vas-, majd acéltűt készítettek. Ma már a kézivarrást csak egyes különleges feladatok elvégzésénél használják, mivel a múlt században megszerkesztett varrógép a kézivarrást kiszorította. A varrógép feltalálásával kísérletezők először a kézivarrást akarták utánozni, és gépüket ezen az elven megszerkeszteni. 1755 táján kezdődtek ezek a kísérletek. Charles Weisenthal elsőnek találta fel a két végén hegyes tűt, középen elhelyezett nyílással. A másik kísérletező az angol Thomas Saint volt 1790-ben. Gépén előlyukasztot és kampós tűt használt. Ez a gép huroköltéssel varrt. 1810-ben Balthasar Krems láncöltéses varrőgépet szerkesztett. Először alkalmazta a tű nyílását a hegyénél, és a hurokfogót. Eredményt először Elias Howe ért el. 1843-45-ben hajós varrógépet

 

Isaac Merrit Singer

1811--1875

szerkesztett. Krems tűjét alkalmazta és a szövők által használt vetélő alapján kiképzett ún. hajót. Huroköltés feltalálója. Ezt fejlesztette Isaac Merrit Singer (1811--1875), és gyárilag is előállította. Gondoskodott állandó alkatrész utánpótlásról is. Howe és Singer által elért eredmények arra bírták az iparosokat és gyárosokat, hogy foglalkozzanak az új géppel és újításokkal. Howe és Singer érvényben levő szabadalmát "megkerüljék", kijátsszák. Ezek a törekvések újabb szerkezeti megoldásokat eredményeztek. A varrógép történetében a legjelentősebb állomás 1852. Wilson az első körforgós hurokfogóval működő gépe jelentette. Amióta sikerült a varrógépkenést kielégítően megoldani, lehetőség nyílt 5000 fordulat/perc teljesítményű gép készítésére. A varrógép hajtása is számos változáson ment keresztül. Villanymeghajtás nélkül alig képzelhető el a varrógép. A munkamódszerek ésszerűsítése és a szériagyártás olyan varrógépeket igényelt, amelyek bizonyos műveleteket, lehetőleg önműködően végeznek el.

Egy szép Singer 1860-as évekből

Ruházati ipar kialakulása

 

A Krems-féle gép, 1810

A ruhakészítés legősibb módja a házi ruhakészítés. Ezt követte a kisipari, majd a gépek tömeges alkalmazásával ebből alakult ki a nagyüzemi gyártás a ruhagyárakban. A házi- és kisipari ruhakészítésnél a ruhán elvégzendő összes műveletet egy személy végzi, ami alapos és sokrétű szakmai ismeretet követel. A ruhagyárban a munkát megosztják. Ezáltal kevesebb anyagból rövidebb idő alatt jobb minőségű munka végezhető.

Varrással kapcsolatos alapfogalmak

 

A Howe-féle gép, 1846

A varrás lényege, hogy pótolja az anyag szabással megszakított folytonosságát. Varrással szemben támasztott követelmények: a varrásokat úgy kell kialakítani, hogy azok az összevarrt anyagok szakítóerejét és szakadási nyúlását megközelítsék. A varrat kopásállósága fontos tényező. Egyrészt mechanikai igénybevétel, viselési kopással, másrészt mosás-vasalás miatt. Egyes öltés- és varrattípus, varrástípus kopásállósága eltérő. Varrattípus: a varratok - öltéssorok - varrt anyaggal és egymással való kapcsolódásának módját határozza meg. Öltés: a varrat legkisebb, folyamatosan ismétlődő része. Varrástípus: a varrások kivitelezésének - összeillesztés, behajtás, besodrás és varrás - módját határozza meg. A varrásoknak a következő követelményeket kell kielégíteni: A varrás a varrt anyag varrás menti szakítóerejével lehetőleg egyenértékű legyen és a ruházati cikk rendeltetésszerű igénybevételének megfelelően ellenálljon. Az anyag varrás közben lehetőleg ne sérüljön,A varrás esztétikailag megfelelő legyen,A varrás elkészítése gazdaságos legyen. Varrási körülmények A varrási körülmények nagymértékben befolyásolják a termék minőségét: varrócérnák varróeszközök varrodai klíma. Varrások méretjellemzőivel kapcsolatos fogalmak Méretjellemzőit szabvány tartalmazza. Öltéssűrűség: a 10 cm hosszú varratra eső öltések száma, Öltéshosszúság: a varrat két tűbeszúrás közötti szakaszának hossza, Varratszélesség: a varratnak a varrás irányára merőleges mérete, Varrásszélesség: a varratnak az anyagréteg szélétől mért távolsága, Behajtásszélesség: a behajtott szélnek a behajtási éltől mért távolsága, Besodrásszélesség: a besodort szélnek a levarrás helyétől kiterített állapotban mért távolsága, Tűzésszélesség: az anyagréteg szélétől vagy a behajtási éltől mért távolság, Varrattávolság: két különálló, egyforma öltéstípusú varrat távolsága, Cérnafelhasználási mutató: a varrat elkészítéséhez szükséges cérna mennyiségét jelzi, Varrat egy vagy több varrócérnának vagy varrófonalnak a varrt anyagokkal és az anyagon át egymással való kapcsolódása során létrejött képződmény. A varrófonal kiválasztásának szempontjai 150 éve annak, hogy a pamutcérna forradalmasította a cérnakereskedelmet. Azóta 1950-es évekig a varrócérna egyszerű termék volt. A cérna kiválasztása nem jelentett többet, mint finomság és a szín megválasztását. A jelenlegi helyzet a cérnagyártás reformját is magával hozta. A varrócérna mennyisége ugyanazon a szinten maradt, de elterjedtek a szintetikus cérnák is. A varrófonalnak két követelményt kell alapvetően kielégítenie. Varrhatóság: a varrófonal viselkedése a varrás folyamán. Jellemzői: kevés fonalszakadás, csekély szilárdságveszteség a feldolgozás során, kis fonalfékező erő szükséglet. Minőségi követelmények: A jó varrófonalnak kis nyúlásúnak, minimális zsugorodásúnak és nagy rugalmasságúnak kell lennie. Kelménél: Nyersanyag, kikészítés, szilárság, vastagság, kötésmód, kelmesűrűség, nedvességtartalom. Varrógépeknél: Öltésszám, öltéshossz, kelmetovábbítás, fonalfékező erő, fonalvezetés, gépbeállítás, fonalkenés. Minőségi követelmények: A varrat minőségét tartóssága és külső képe határozza meg. Figyelembe kell venni a varrandó kelme tulajdonságát és a fellépő használati igénybevételt.Kívánalom ellenálljon a fény, időjárás, baktérium és verejtékbehatásoknak, mosás és tisztítás állóságnak.A varrat külső képét az öltés egyenletessége, a szövetfelület simasága, a fonal nyúlása és rugalmassága határozza meg. A ruhaiparban világszerte kétféle eredetű varrófonal kerül felhasználásra: Természetes alapanyagú és szintetikus alapanyagúA szintetikus varrófonalaknak sokkal nagyobb a szakítószilárdságuk, ezért vékonyabb cérnát használhatunk, hogy azonos szilárdságot érjünk el. Ha a lencérna szakítószilárdságát 1-nek tekintjük, akkor a pamutcérnáé 3, a poliesztercérnáé 30, a poliamidcérnáé 40-150.A folytonos elemiszálú selymek szakítószilárdsága, kopásállósága, nyúlása felülmúlja a font fonalét. A szakadási gyakoriság kevesebb. A vékony szintetikus kötött-hurkolt kelmék konfekcionálásánál általános probléma a varratráncosodás és hullámosodás. Oka: a varrófonal kiszorítja a varrt kelme fonalait. /Finomabb szintetikus varrófonal alkalmazása lehetővé teszi a vékonyabb tű használatát, így kevésbé tolódnak el a kelme fonalai./

A varrógép korai története

A varrás – csonttű használatával – már az ember kőkorszaki színvonalán ismeretes technika volt. Az első tűk mamutagyarból és rénszarvasagancsból készültek, és fonal híján alighanem szőrmedarabok inakkal való összeerősítésére szolgáltak. A munkaigényes és lassú folyamat gépesítése kihívás volt az ipari forradalom idejében. Az angol C. F. Weisenhall már 1755-ben szabadalmat kért két heggyel ellátott tűjére, amelynek a foka középen volt. Érdekes módon az első igazi, láncöltéssel működő varrógépet T. Saint cipő és csizma varrására szánta 1790-ben. Ezt követően sokasodtak a találmányok, jobbára a kézi öltést utánzó módon vagy az akkor már gépesített kötőgép hurkolótechnikájának (horgas tűk) átvételével. E gépek már mind megoldották az öltésekkel együtt mozgó szövettovábbítást is, de a gyakorlatban nem váltak be. Számolni kellet? a kenyerüket féltő szabók ellenállásával is. Az 1820-as években alkotta meg B. Thimmonier francia szabó fából az első gyakorlatban használt varrógépet. Nyolcvan darab készült belőle, és a francia hadsereg számára varrtak egyenruhákat rajtuk, míg a ludditák (géprombolók) el nem pusztították az üzemet. Thimmonier, aki a puszta életét mentette, utóbb Angliában és az Egyesült Államokban is oltalmat kért találmányára, de nem talált tőkéstársat, és nyomorban halt meg. Időközben több amerikai feltaláló is akadt, aki a varrás mechanizálására tett javaslatot. Közülük W. Hunt volt az, aki a tű fokát a hegyére tette, és az alsó szálat, tehát a kis vetélővel hurkot készítő öltést technikailag kivitelezte (1846). Ám sem ő, sem versenytársai nem jártak átütő sikerrel, jóllehet nevüket utóbb több varrógépgyár felvette. Az iparág “arkwrightjá”-nak szokás nevezni Isaac Singert, aki elődei találmányait saját ötleteivel (például a pedálhajtással) kiegészítve létrehozta az első háztartási varrógépet. A konfekcióipar kialakulása során is főképp az ő gépeit alkalmazták. Singer hamarosan Angliában is alapított egy gépgyártó üzemet, amely az európai piacot árasztotta el termékeivel. Az egyszerű varrógépet még a XIX. században követték a nagyipari technológiában nélkülözhetetlen szakosított (például gomb- és lyukvarró) gépek.

Egy fércszedő emlékei

Valahányszor az újságokban varrónőknek és szabóknak kínálnak munkahelyet, a Singer varrógép jut eszembe, amely talán a legelterjedtebb márka most is a lakásokban. Gyermekkoromban szabó rokonunk nálunk tartotta a varrógépét, nálunk varrogatott titokban... Illegalitásban dolgozott, igyekezvén átverni a rendszert, a hatalmat, amely nem nézte jó szemmel a kisiparost, aki hosszú ideig volt inas és segéd Brassóban, majd Bukarestben évekig dolgozott. Jómagam mint fércszedő vettem részt a munkában, de kiskorú lévén, bűnrészességem csak később tudatosodott bennem. Ezennel feljelentem magamat, hogy annyi idő teltén végre könnyítsek a lelkiismeretemen. Egyébként a fércet egy hegyes szarvasagancsdarabbal szedegettem ki a posztóból – bizonyára akkoriban ez volt a legalkalmasabb szerszám a szakmában. De hogy a Singer varrógép világmárka volt, ahhoz nem fért kétség! Aranyat ért, hisz kisiparosként jól meg tudott élni belőle az egyén, aki akkoriban még nem sejtette, hogy a varrónők és szabók élete végül sanyarú lesz, mert megnehezedik az élet a könnyűipar területén. Mint hajdani fércszedő, az évtizedek során a ruhagyár szomszédságában jómagam is a Singer varrógéppel rokonságot mutató írógépeket kopogtattam – akkoriban az újságírás kicsit a szabómesterség édestestvére volt, legalábbis a kettőt össze tudom most utólag fércelni...

Utólag, bizonyos félreértések elkerülése, tisztázása végett fellapoztam egy, a múlt század harmincas éveiben kiadott tankönyvet, amely magyar iskolásoknak készült. Két nyelven, románul és magyarul, és minden tudnivalóval. Ezt szoktam én fellapozni, ha választ akarok kapni az akkori világról, amikor a szabó rokonom még segéd lehetett a szakmában. Esetleg már felszabadult? Nos, ideje volt megtudnom, hogy az első varrógépet az észak-amerikai Boston városában egy inas fedezte fel, akit Howe Éliásnak hívtak. Miután kitanulta a gépszerelő mesterséget, egyre inkább a varrógépen jártatta az eszét, annyira, hogy lassan a családját is elhanyagolta. Főleg a szabóműhelyek ablaka előtt ácsorgott, leskelődött, figyelve az öltéseket, a tű lassú munkáját. Aztán egy hideg téli estén megtalálta a rejtély kulcsát. Megszállottan dolgozott, a felesége azt hitte, hogy az ura elméje megzavarodott. Végül 1844-ben, sok töprengés és kísérlet után elkészült a gép. Hanem a találmány miatt a szabósegédek halállal fenyegették meg, majd a gépet is összetörték. Howe nyomorba jutott. Később az ügyet egyik fivére vette kezébe, aki elment Angliába és eladta a gépet egy esőernyőgyárosnak. Az esőernyőgyáros dúsgazdag lett, Howe pedig szegény maradt, csupán aprópénzt kapott az eladott gépek után. Barátja figyelmeztette, hogy vannak ügyeskedők, akik utánozzák az ő gépét, és jó üzleteket kötnek. Többek között egy Singer Izsák nevű vándorszínész állítja, hogy az ő találmánya a varrógép. Ennek a Singer nevezetű egyénnek nemrég még betevő falatja is alig volt, most pedig már milliomos. Immár Howe sem volt rest, az ügy mai szóhasználattal élve, jogi útra terelődött. A bíróság pedig úgy döntött, hogy Howe Éliás a varrógép tényleges feltalálója, ezért minden varrógépgyárost az Amerikai Egyesült Államokban arra köteleztek, hogy Howénak járulékot fizessen. Az 1867-es párizsi kiállításon a feltalálónak a mellére tűzték a becsületrend nagykeresztjét is.

Mint hajdani fércszedőnek, ideje volt tisztáznom ezt a kérdést. Azt, hogy tulajdonképpen a mai varrónők és szabók sorsa miatt ki forgolódik a sírjában: Singer Izsák vagy Howe Éliás? A válasz egyértelmű, következésképpen, ha Singer varrógépet látunk, vagy netán azon dolgozunk, gondoljunk kegyelettel Howe Éliásra.


A varrógép a varrás gépesítését szolgálja. A kézi varráshoz hasonlóan tűvel és cérnával dolgozik és szerkezetétől függően nagyon különböző varrattípusok előállítására lehet alkalmas, olyanokéra is, amelyek kézi varrással nem vagy csak nagyon bonyolult módon lennének elkészíthetők.

Varráshoz az őskorban még halszálkából, kihegyezett csontdarabból és fából készült eszközt használtak. A varrást nagyban megkönnyítette a fémből készített tű feltalálása, melynek első nyomát az i. e. 3. századból a mai Németország területéről származó lelet bizonyította. Az ezután következő még nagyobb lépés az első varrógép elkészítése volt, amihez az ipari forradalom adott műszaki hátteret és 1790-ben elsőként Thomas Saint angol feltaláló szabadalmaztatta saját varrógépét.

Azóta természetesen sokat változott a varrógép és aszerint, hogy milyen öltésfajtát készítenek, meg lehet különböztetni láncöltésű és huroköltésű varrógépeket. A felhasználási terület szempontjából jelentős különbségek vannak a háztartási és az ipari varrógépek, ezen belül pedig az általános használatra szánt és a meghatározott varrási művelet végrehajtására szerkesztett célgépek között. A varrógép megalkotása alapjában véve az ipari alkalmazást célozta meg, hiszen a hivatásos szabómesterek munkáját volt hivatva megkönnyíteni. Csak később jutott el a varrógép arra a fejlesztési fokra, amikor már a háztartásokban is megjelenhetett.

Története

Az ősidőkben és az ókorban a varráshoz halszálkából, kihegyezett csontdarabból, fából készült eszközt használtak a mai cérna szerepét betöltő növényi rostnak, bélhúrnak, hosszú haj- vagy állati szőrszálnak a varrandó anyagon történő átvezetésére. A mai Oroszország területén például elefántcsont varrótűt találtak egy 30 000 éves sírban.

Ahhoz, hogy a varrógép gondolata egyáltalán felmerülhessen, a fémből készült varrótűt kellett feltalálni. Az eddig legrégibbnek ismert vas varrótű az i. e. 3. századból a mai Németország területén került elő. Kínában egy, a Han dinasztia időszakából (i. e. 202 - i. sz. 220) származó sírban teljes varrókészletet találtak acélból készült tűkkel és gyűszűkkel(ezek a ma ismert legrégebbi gyűszűk). Már az ókori Egyiptomban is készítettek bronz varrótűt, de a legjobban használhatókat a mai Spanyolország területén megtelepedett mórokkészítették a 11. században, eredetileg sebészeti célra.

A varrógép története a 18. század második feléig, az ipari forradalom korára nyúlik vissza. Az első próbálkozások a kézi varrás gépesítésére a francia Chalumeau nevéhez fűződnek, akiről azonban bővebb adatok nem maradtak fenn. Thomas Saint 1790-ben szabadalmaztatta varrógépét, amit bőr, valamint erős textilanyagok (pl. ponyva) varrására szánt. Ebben külön lyukasztó készítette a nyílást az anyagon, amin a tű villás kiképzésénél fogva áttolta a cérnát. Gépe azonban a gyakorlatban nem vált be.

1807-ben William Chapman alkalmazott először olyan varrótűt, amelynek nyílása nem a felső végén, hanem a hegy közelében volt – ez alapozta meg a valóban használható varrógép létrejöttét. Először Balthasar Kremsnek(de) sikerült 1810-ben a gyakorlatban is bevált varrógépet készítenie.[Gépe láncöltésű varratot készített és felépítését tekintve a ma is használatos láncoló- („kettliző-”) gépek ősének tekinthető.

Barthélémy Thimonnier(en) francia szabómester 1829-ben horgas tűvel láncöltésű varrógépet szerkesztett egy egyenruhagyár számára, amely azután nemcsak saját használatára, hanem eladásra is gyártott gépeket: ez tekinthető az első varrógépgyárnak.

1755-ben Charles Fredrick Weisenthal(en) készítette el az első kéthegyű tűt, amelynek közepén volt az a nyílás, amin a cérnát át kellett fűzni. Ehhez 1814-ben Josef Madersperger(en) olyan gépet szerkesztett, amely ezt a tűt hol az egyik, hol a másik végén fogta meg és szúrta át a varrandó anyagon.

A huroköltésű varrógép első megoldása az amerikai Walter Hunt(en) nevéhez fűződik, aki az 1830-as években foglalkozott ezzel, de szabadalmaztatását elmulasztotta, és az feledésbe is merült. Elias Howe(en) 1846-ban szabadalmaztatott gépén, az első hurokfogó hajóval működő gépen is ezt az öltéstípust alkalmazta. 1850-ben Sherburne Blodget és John Lerow az ide-oda mozgó hurokfogó hajót előre-hátra forgó hurokfogóval helyettesítette. Ezt a megoldást tökéletesítette Allen Benjamin Wilson(en), aki 1851-ben szabadalmaztatta a körforgó hurokfogót.

A varrógépek tömeges elterjedésében igen fontos szerepet játszott az amerikai Isaac Merritt Singer(en), aki maga is több szerkezeti tökéletesítéssel járult hozzá a varrógép fejlesztéséhez. 1857-ben alapított gyárában bevezette az alkatrészek tömeggyártását, ezzel jelentősen csökkentve azok árát, emellett kiváló marketingtevékenységet folytatott és világméretű eladó- és szervizhálózatot vezetett be. Mindez hozzájárult a varrógép tömeges elterjedéséhez és meghonosodásához nemcsak a ruhaiparban, hanem a háztartásokban is. 1860-ra az I. M. Singer & Co. – később Singer Manufacturing Co. – a világ legnagyobb varrógépgyárává nőtte ki magát.

A varrógép ezután már gyorsan elterjedt. 1891-ben egyedül a Singer-gyár termelése meghaladta a 10 millió darabot, de a 19. századutolsó éveiben az európai varrógépgyárakban is százezres nagyságrendű darabszámban készültek a gépek.

Magyarországon Csonka János kezdeményezésére 1893-ban alapította meg Lázár Pál az Első Magyar Varrógép- és Kerékpárgyár Rt.-t, amely Adria márkanévvel gyártotta gépeit. Ez a vállalat azonban 1929-ben tönkrement. 1930-ban a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek kezdte meg a Csepel varrógépek gyártását a német Pfaff cég licenciája alapján. A második világháború után az államosított Weiss Manfréd-gyárhoz tartozó Csepeli Varrógépgyárban folytatódott a termelés, ahol a háztartási gépek mellett megkezdték ipari gépek gyártását is. 1951-ben megalapították a Könnyűipari Gépgyártó Vállalatot, ahol elsősorban bőripari varrógépeket gyártottak. Az 1990-es években azonban hazánkban a varrógépgyártás megszűnt.

A 20. század a varrógépgyártásban is óriási fejlődést hozott. A ruhaipar egyre fokozódó igényeinek megfelelően a varrógépgyárak újabb és újabb konstrukciókkal jelentek meg, amelyek célja a varrási műveletek egyszerűsítése, tökéletesítése, automatizálása, a varrás időszükségletének minimálisra szorítása. Ez utóbbit egyrészt a varrógépek fordulatszámának növelésével érték el – aminek azonban műszaki és gazdaságossági határai vannak –, másrészt a kézi műveletek lehetőség szerinti csökkentésével, azaz olyan készülékek, segédberendezések kifejlesztésével, amelyek a varrás műveletéhez tartozó kézi munkákat egyszerűsítik vagy helyettesítik. Megjelentek azok az automata berendezések, amelyek egy-egy ruhadarab alkatrészeit önműködően csaknem teljesen készre varrják. Mindebben a gépek elektronikus vezérlése, számítógépes programozása hatalmas szerepet játszik.

Varrógépes iránymutatás, cérna, tű – Oktatóanyag

http://sarkany.info/varrogepes-iranymutatas-cerna-tu-oktatoanyag/

A varrógép története


Az ősidőkben és az ókorban a varráshoz halszálkából, kihegyezett csontdarabból, fából készült eszközt használtak a mai cérna szerepét betöltő növényi rostnak, bélhúrnak, hosszú haj- vagy állati szőrszálnak a varrandó anyagon történő átvezetésére. A mai Oroszország területén például elefántcsont varrótűt találtak egy 30 000 éves sírban.
Ahhoz, hogy a varrógép gondolata egyáltalán felmerülhessen, a fémből készült varrótűt kellett feltalálni. Az eddig legrégibbnek ismert vas varrótű az i. e. 3. századból a mai Németország területén került elő. Kínában egy a Han dinasztia időszakából (i. e. 202 – i. sz. 220) származó sírban teljes varrókészletet találtak acélból készült tűkkel és gyűszűkkel (ezek a ma ismert legrégebbi gyűszűk). Már az ókori Egyiptomban is készítettek bronz varrótűt, de a legjobban használhatókat a mai Spanyolország területén megtelepedett mórok készítették a 11. században, eredetileg sebészeti célra.
A varrógép története a 18. század második feléig, az ipari forradalom korára nyúlik vissza. Az első próbálkozások a kézi varrás gépesítésére a francia Chalumeau nevéhez fűződnek, akiről azonban bővebb adatok nem maradtak fenn. Thomas Saint 1790-ben szabadalmaztatta varrógépét, amit bőr, valamint erős textilanyagok (pl. ponyva) varrására szánt. Egy külön lyukasztó készítette a nyílást az anyagon, amin a tű villás kiképzésénél fogva áttolta a cérnát. Gépe azonban a gyakorlatban nem vált be.
1807-ben William Chapman alkalmazott először olyan varrótűt, amelynek nyílása nem a felső végén, hanem a hegy közelében volt – ez alapozta meg a valóban használható varrógép létrejöttét. Először Balthasar Kremsnek(de) sikerült 1810-ben a gyakorlatban is bevált varrógépet készítenie. Gépe láncöltésű varratot készített és felépítését tekintve a ma is használatos láncoló- („kettliző-”) gépek ősének tekinthető.


Barthélémy Thimonnier(en) francia szabómester 1829-ben horgas tűvel láncöltésű varrógépet szerkesztett egy egyenruhagyár számára, amely azután nemcsak saját használatára, hanem eladásra is gyártott gépeket – ez tekinthető az első varrógépgyárnak.

1755-ben Charles Fredrick Weisenthal(en) készítette el az első kéthegyű tűt, amelynek közepén volt az a nyílás, amin a cérnát át kellett fűzni. Ehhez 1814-ben Josef Madersperger(en) olyan gépet szerkesztett, amely ezt a tűt hol az egyik, hol a másik végén fogta meg és szúrta át a varrandó anyagon.
A huroköltésű varrógép első megoldása az amerikai Walter Hunt(en) nevéhez fűződik, aki az 1830-as években foglalkozott ezzel, de szabadalmaztatását elmulasztotta, és az feledésbe is merült.

 Elias Howe(en) 1846-ban szabadalmaztatott gépén, az első hurokfogó hajóval működő gépen is ezt az öltéstípust alkalmazta. 1850-ben Sherburne Blodget és John Lerow az ide-oda mozgó hurokfogó hajót előre-hátra forgó hurokfogóval helyettesítette. Ezt a megoldást tökéletesítette Allen Benjamin Wilson(en), aki 1851-ben szabadalmaztatta a körforgó hurokfogót.

Elias Howe varrógépe

A varrógépek tömeges elterjedésében igen fontos szerepet játszott az amerikai Isaac Merritt Singer(en), aki maga is több szerkezeti tökéletesítéssel járult hozzá a varrógép fejlesztéséhez. 1857-ben alapított gyárában bevezette az alkatrészek tömeggyártását, ezzel jelentősen csökkentve azok árát, emellett kiváló marketing tevékenységet folytatott és világméretű eladó- és szervizhálózatot vezetett be. Mindez hozzájárult a varrógép tömeges elterjedéséhez és meghonosodásához nemcsak a ruhaiparban, hanem a háztartásokban is.

 1860-ra az I. M. Singer & Co. – később Singer Manufacturing Co. – a világ legnagyobb varrógépgyárává nőtte ki magát.
A varrógép ezután már gyorsan elterjedt. 1891-ben egyedül a Singer gyár termelése meghaladta a 10 millió darabot, de a 19. század utolsó éveiben az európai varrógépgyárakban is százezres nagyságrendű darabszámban készültek a gépek.